"Nem lehet, hogy minden ember idegen,
Nem verhet minden szív ennyire idegen.
Nem látunk senki mást már magunkon kívül,
Itt vagyunk mi és azt adjuk hírül."

Veszed az adást, csak más csatornát nézel. Olvass a sorok között. Gondolkozz. Elbeszélnek az emberek egymás mellett, mindegyikük csak a magáét fújja. Mondja, mondja, mondja. Nem képes meghallgatni a másikat. Ebből adódóan csak elélnek egymást mellett. Az addig csodás mindennapok megfakulnak és csak szürkehétköznapokká válnak. Miért? - teszem fel a kérdést.

Miért nincs idő a másikra? Ha fontos számodra, akkor akármilyen zsúfolt napod is van, megpróbálod beleszorítani. Aki találkozni, beszélni akar veled, úgyis talál számodra megfelelő időpontot. Aki meg nem, akkor arra ne is számíts. Sajnos én már megtapasztaltam, hogy vannak olyanok, akik nem keresnek, csak akkor, ha problémájuk van, amit nem képesek megoldani egymaguk.

Ha jobban belegondolunk, akkor teljesen megállja a helyét a realitások talaján ez a pár mondat. Kell egy jel, ami megtöri a csendet, hogy ezt is hallják. Ha megtalálod a saját jeled, tudni fogod, mi a teendőd, mi az, amit úgy érzel helyes. Hallgass a saját megérzéseidre, azok általában sosem csalnak.

Jobb, ha hozzászoksz, hogy a szerepünk nem mindig vidám. Szóval a helyzet reménytelen, ennyi már épp elég nekem. És nem csak nekem, szerintem elég sokan gondolkoznak még hozzám hasonlóan.

DE, mindig van egy kibszott -elnézést- nagy DE. Nekem szerencsém van, hogy olyan emberekkel veszem magam körül, akikre mindig számíthatok. A barátaim és a párom mindig ott vannak nekem, ha jó, ha rossz dolog történik velem. Igazán hálás vagyok nekik, mindazokért, amiket eddig értem tettek.

Szóval, még ha reménytelennek is tűnnek a dolgok egy adott pillanatban, akkor se add fel, hanem gondold át újra vagy hallgass #Dorothyt és erősebb leszel tőle! Nekem bevált!

puszipacsi.

dorcsií.