Már megint itt. Tudom, régen írta már de mindennek oka van. A sablonok. Nem volt időm, nem volt kedvem, helyette inkább lecsaptam egy feles vodkát, megittam egy sört, és nem foglalkoztam mással.

Nem vagyok zenész, így nem tudok dalban mesélni. Most hallgattam egy zongorarészletet, ami tele volt fájdalommal, amit én okoztam. Lehetett volna egy gyönyörű balett része, ahol csak táncolok, de nem. Én nem táncoltam, inkább a másik fél fájdalmát hoztam elő, és keltettem életre a benne lévő félelmeket, csalódást, a rosszat. Mikre is képes egyetlen mondat vagy akár egyetlen kimondatlan szó. 

Érzelmek. Rosszak, lehetnek jók, de borúsak is. Éljünk közhellyel: "Jön még borúra derű." (...)

Akarva akaratlanul okozunk másoknak fájdalmat. Ez nem szándékos. De amikor az agyad úgyvéli, helyesen döntesz, a szíved megszakad, belehasad, kettétörik.

Hazugság. Kinek? Miért? Milyen céllal? Azért, hogy ne okozzunk fájdalmat? Hosszútávon nem kifizetődő, de a kegyeshazugságok megbocsáthatóak. Azthiszem. Attól függ, hogy miért?! Miért haszáljuk őket? Védelem céljából, vagy csak a saját jólétűségünk érdekében?

...

puszipacsi

d.

A legtöbb esetben, tervezel, leírod, listát készítesz. Mindent felcímkézel, becsomagolsz, és a helyére teszel. Aztán, ha ránézel, úgy érzed, minden a helyén, minden tökéletes. Pedig tökéletes sose lesz, ezt tanuld meg. Törekedni lehet rá, de valami mindig lesz, ami miatt úgysem.

Számtalanszor követtem már el én is ilyen, olyan hibát, mert képtelen voltam spontán lenni, vagy sodródni az árral. Úgy vagyok vele, inkább szeretném tudni mi fog történni velem, mintsemhogy majd a végén meglepődjek és pofára essek. Viszont, ez elég rossz stratégia. Néha jó csak lenni és semmit sem csinálni, vagy csak spontán cselekedni. nem mindig jó az, ha tudjuk, mi fog történni előreláthatólag. A túl kiszámíthatóság nem egy hálás dolog, mondjuk pont én beszélek, akinek csak ha belenéznek a szemébe vagy csak rám néz valaki, már is tudja, hogy milyen kedvem van, mit érzek, milyen problémáim vannak. Ne hagyjátok ezt, még a végén megütitek a bokátokat. Nem minden ember jó szándékú, könnyen kihasználhatják ezt. ne adjátok meg a lehetőséget, hogy könnyen kiismerhetővé váljatok. Ha sikerül, akkor a receptet átdobhatnátok később, ugyanis nálam még gyakorlat alatt álló stádiumban van. 

Csak akkor vagyok képes sodródni, ha tényleg meg van hozzá a megfelelő hangulat, illetve zene, vagy süt a nap, vagy olyan ember/emberek vesznek körül, akivel/akikkel jól érzem magam. Az utóbbira nagyon törekszem, bár akadnak lehúzó erővel bírók, de ellenük próbálok küzdeni, több, - kevesebb sikerrel.

Miért legyek olyan, mint bárki más? Kilógok a sorból nem vitás, nézőpont kérdése mindig a felfogás. Ha engem kérdezel, nekem így minden megfelel, aki meg másképp csinálná, csinálja engem nem érdekel. Te álmodozol, én megteszem...

...legalábbis általában! Sodródj, szárnyalj, engedd el a képzeleted, olvass. Csinálj minden olyan dolgot, ahol csak mész előre. Ja, és tervezz kevesebbet!

puszipacsi.

d.

Két hét hosszú idő. Mikor számolod a heteket, napokat, órákat, perceket, másodperceket. Hosszú idő. Folyamatosan kattogott az agyam. Túl sok minden történt ennyi idő alatt. Ez, a két héthez képest, lehet felért egy félévnyi infóval. Sok. Rengeteg. Ebből megragadni 1-1 momentumot elég nehéz.

...agyaltam, nyűglődtem, kattogtam, írtam,- kitöröltem. Nagyjából ezek jellemezték a két hetet, amikor volt 1-2 percem egyedül, esténként.

De most megfogalmazódott bennem, a talán tökéletes. Mindig én. A címéből kifolyólag, úgy gondolom, evidens, miről fogok írni, de talán másodrészben meg nem. Akik velem voltak az elmúlt időszakban, sőt végigkövették életemet, akkor ők már értik mire akarok utalni.

Mindig én:

- legyek megértő

- legyek türelmes

- legyek kedves

...

mindig én legyek mindenkihez pozitív beállítottságú. Tudjátok, milyen nehéz? Várni, várni a percet, amikor visszakapod ugyanazt, amit te már adtál nem egyszer, nem kétszer. Ez nem hiszti, nem nyavalygás. Pusztán tények. Mindig gondoljátok át, mit, miért, hogyan tesztek és az miképpen teszt jót nektek vagy a másik, harmadik, negyedik személynek. Ne legyetek önzőek, próbáljatok meg odafigyelni a körülöttetek élőkre.

puszipacsi

D.

Nőj fel! Tanuld meg! Tedd ezt! Tedd azt!

Elég...

Miért gondolja bárki is, hogy majd megmondja nekem, hogy mit tegyek és mit érezzek? Úgy érzem elég nagylány vagyok hozzá, hogy tudjam magamtól is. Elégszer hagytam már magam és elhatároztam, többet nem fogom. Nem fogok mások szerint élni. A saját életem, hagy döntsem már el én, mit is akarok vele kezdeni. 

Erős vagyok és igen, megállok a magam lábán. Néha kibillenek az egyensúlyomból, de olyankor van, akikre számíthatok és egy pici lökettel visszapöckölnek egyenesbe. Nem leszek megint gyenge, hogy majd mások a lábukat töröljék belém, hogy eltiporjanak és megalázzanak. 

Rengeteg dologra rájött az elmúlt 1 hónap alatt, sőt akár csak egyetlen délután alatt is. Majd egyszer, ha találkozunk, talán megköszönöm, bár nem ismerlek. Vagy akár, megköszönöm itt. Olyan dolgok kerültek megvilágításba, hogy talán magamnak sem mertem bevallani, soha. Maga az érzés, hogy kimondhattam mindent, ami nyomta a szívem és minden következmény, vita, harag nélkül. Felbecsülhetetlen. 

...ámdeviszontazonbansőt! Nőj fel!

Könnyű úgy osztogatni ezeket a jó tanácsokat, hogy nem ismerjük a másik embert, amikor nem tudunk róla semmit. Mások problémáját én is elég könnyedén, akár csettintésre megoldom, a magamét meg sajnos nem megy egyről a kettőre. Nem csak nekem kellene ilyeneken elgondolkoznom, úgy vélem. Talán, egyszer ráébred mindenki, mi is a helyes döntés. Csak ott van az a közhely: 'Nehogy késő legyen.' 

Késő, ami már visszafordíthatatlan lesz. Gondolkozz. 

puszipacsi.

D.

Összeomlott már nem egyszer, nem kétszer és össze is fog még egy jó párszor, de a lényeg, hogy vele ellentétben én hiszem, hogy a legapróbb szilánkot is visszatudom majd építeni a helyére, még jobban, mint ahogyan az akár előtte lehetett.

Elég helytálló megfogalmazás. Gondolom azért, nem csak velem történt már meg, hanem legalább minden emberrel, hogy egyszer eljön mindennek a vége. Ezért nem kell sírni, sem szomorkodni, nyilván elsőre még fáj, főleg a felismerés, hogy valami, illetve valaki nincs többé és kegyetlen az, ami belülről szétfeszít, de meg kell tanulni kezelni. Fel kel nőni a feladathoz, ami megtanít arra, hogyan vészeljük át ezeket az időszakokat.

Hazudik az, aki azt mondja neki nem fáj. Mindenkinek fáj, legfeljebb csak nem mutatja. Van, igen, tényleg van, aki tudja magát tartani egyes pillanatokban. Viszont, ellenkező esetben pedig, akad olyan ember is, akinek ki kell adnia magából a bánatot, mert egyébként olyan sötét gondolatai támadnának, és persze az érzéseiről ne is beszéljünk...

...olvastam nem rég, hogy azt a bizonyos 'lelkirókát' nem szabad etetni. Egy sunyi dög, aki akkor táplálkozik és abból, amit te legbelül érzel. Ha egyszer éppen szomorú vagy, gondolj arra, hogy benned is van egy ilyen és véletlen se próbáld meg még nagyobbra megnöveszteni.

Visszatérve a legelső gondolatokhoz, nem kell úgy megélni, mintha belehalnál, igen, ha esetleg olyan ember olvassa, aki ismer, biztos jó nevet. Pont én beszélek 'nehaljbeleadolgokba' témáról, de nekem is egyszer eljöhet az, amikor rádöbbenek, hogy hahó (pihe, hópihe)...szóval, hogy én is rájöhetek bizonyos dolgokra és megérthetem, ami körülöttem történik. Mindenkinek marha jó tanácsokkal tudok szolgálni, itt az ideje annak, hogy saját magam építsem most már vissza.

Zárásképpen, pedig mint említettem már, összeomlott nem egyszer, nem kétszer...össze is fog még jó párszor! Ezek napok óta visszacsengenek a fejemben és ehhez mérten próbálok talpra állni!

puszipacsi.

"Üres hétköznapok, olcsó éjszakák. Egymást váltják fel a megfakult csodák."

Mindenki csak a mindennapi mókuskerékben él. Nem lát, nem hall, nem érzékel. Az egyik kedvenc együttesem #Dorothy szavaival tudnék csak élni: 

Citromfűlevél tea, erre van most szükségem. Kicsit utána olvastam, és azt írják nagyon sok helyen, hogy idegnyugtató, stresszoldó. Hát na majd most kiderül.

Szükségem van erre, hátha segít leküzdenem azt a feloldatlan stresszt, ami bennem él, lassan már hetek óta. Ezzel fekszem, ezzel ébredek, s álmodom. Ezek az álmok a lehető legrosszabbak, amiket valaha átéltem. Annyira valóságosak, hogy az már majdnemhogy félelmetes.

Hetek óta nem tudom elengedni ezeket a gondolatokat, rendesen égetnek legbelül. Megbeszélni senkivel nem tudom. Egyedül maradtam. Sokan azt mondják, paranoiás vagyok, és hogy hagyjam már az egészet. valahogy nem megy, csak néha. Attól függően, hogy hogyan kelek fel. Ha éppen úgy, hogy "na, ma odabaszok és megváltom a világot, de előtte megiszom a kávém", akkor egész nap mosolygok, és táncolok fel-le a házban, ugrálok. Viszont, egy-egy ilyen álom után, nem feltétlen fogok ugra-bugrálni és énekelni.

Egyetlenegy dolgot tehetek, iszogatom a teát és próbálom elfelejteni a rossz dolgokat. Próbálkozom.

Mindig csak próbálkozom.

...

Előljáróban egy-két fontos tudnivaló: 

         A Szirének vagy Szeirének a görög mitológia naiaszai. Csodás hangú, de gyilkos természetű tengeri nimfák.

A maga nemében milyen tökéletes párosítás, nemde? Hogy lehet valami egyszerre csodás ámde annál gyilkosabb. Jó kérdés, teszem fel magamnak is. Bár nem meglepő, úgy vélem. Mindenki hallhatott már a szirénekről mesékből, dokumentumfilmekből. Mindig olyan szépnek ábrázolják őket, főleg a mesékben. Azonban sosem tudhatod, milyen is a belső valójuk. Lehet, hogy kívülről ragyog, csillog és fénylik, ugyanakkor nem biztos, hogy a belső is ilyen ékességet rejt. 

Mindent rá lehet vetíteni az emberekre is. Ez nem féltékenység, csak van, aki más szemléletmóddal rendelkezik és van, aki pedig lehet, talán, elfogult. Próbálok mindent a lehető legjobb módján nézni. DE már ez nem megy. Megakadtam. Akármilyen hihetetlen is, de nem jutok tovább. Nem az írásban, az életben. Amint már említettem, minden mindenre rávetíthető. Emberre, állatra, növényre, amit csak beletudsz gondolni.

Szirének. A csodaszép sellőalakban ábrázolt 'meselények', milyen szépek, vonzóak, üde külsejűek. Gondolj bele, nem lehet, hogy valami rossz szándék, hátsógondolat lakozik mélyen, legeslegmélyen?! Ne hidd el, járj utána. 

Gondolj bele az én helyzetembe. Hol tudnék egy szirénnel versenyezni, aki csodálatos hangjával, küllemével magához édesget? - Tévhit.

Én nem, én nem akarok versenyre kelni. Fölösleges. Ha valóban akarod, észreveszed. Csak nehogy késő legyen.

Szirének. A csodás, ámde...

...

Egyszer a magasba röpítesz, egyszer a mélybe zúdítasz. Mi értelme ennek? 

- Egyszer velem repülsz, máskor pedig elengedsz. Félek a magasban, félek egyedül. Talán, igen, úgyhiszem, Te tudod a legjobban, mennyire félek egyedül. Mennyire félek a vihartól, a sötéttől. És most, most egyedül tapogatózom a sötétben. Nem tudod, vagy talán mégis, vagy érzed, mennyire fáj is ez nekem. Fáj visszaemlékezni a közös pillanatainkra, ugyanakkor pedig felemelő érzés. Néha csak ülök a szobában csendben, és csak bámulok magam elé. Olykor, a felismerés KO-val kiüt, és csak fekszem eszméletlen, fel nem fogván a dolgokat, mik történnek körülöttem.

Valahol várom...

...várom. Várlak! Egyszer visszatalálsz hozzám, remélem. Ráébredsz, hogy a mi életünk összefonódva várja kiteljesedését. Azt a pillanatot, mikor elém állsz, és csak sírok a boldogságtól, mert fogod a kezem. Számtalanszor elképzeltem, könnyes szemmel várom, hogy megcsókolj.

(...) hiú ábránd! Vajon megtörténik majd? Vajon szükséged van még rám? Kellek neked? Szeretném, ha most előttem állnál és csak nézhetnélek. Hogy elmerüljek a gyönyörű barna szemeidben és fürkészhessem a gondolataid, miként vélekedsz dolgokról. De nem. Nincs lehetőségem. Messze vagy. Most vagy talán tőlem a legtávolabb. 

Tudnod kell, hogy napról napra erősebb leszek nélküled, de mégis veled élem meg a valódi bátorságomat. Te adsz erőt, hogy beteljesítsem a céljaim, hogy valóra váltsam az álmaim. Most mégis egyedül kell helytállnom, több-kevesebb sikerrel. Menni fog, hiszem, hogy megtudok állni a saját lábamon. Azt akarom, hogy büszke legyél rám, de valahol saját magamnak akarok a legjobban megfelelni, aztán majd neked.

Az a kifejezés, engedd el, oly egyszerűnek tűnik mégis a lehetetlennel vetekszik. Az idő, idő, idő. Relatív fogalom, melyet mindenki saját értelmezésként fog fel. Azt mondják sokat segít. Én várom azt, hogy nekem segítsen. Azt, hogy nekünk segítsen. Ha valóban együtt kell lennünk...

...türelem!