Két hét hosszú idő. Mikor számolod a heteket, napokat, órákat, perceket, másodperceket. Hosszú idő. Folyamatosan kattogott az agyam. Túl sok minden történt ennyi idő alatt. Ez, a két héthez képest, lehet felért egy félévnyi infóval. Sok. Rengeteg. Ebből megragadni 1-1 momentumot elég nehéz.

...agyaltam, nyűglődtem, kattogtam, írtam,- kitöröltem. Nagyjából ezek jellemezték a két hetet, amikor volt 1-2 percem egyedül, esténként.

De most megfogalmazódott bennem, a talán tökéletes. Mindig én. A címéből kifolyólag, úgy gondolom, evidens, miről fogok írni, de talán másodrészben meg nem. Akik velem voltak az elmúlt időszakban, sőt végigkövették életemet, akkor ők már értik mire akarok utalni.

Mindig én:

- legyek megértő

- legyek türelmes

- legyek kedves

...

mindig én legyek mindenkihez pozitív beállítottságú. Tudjátok, milyen nehéz? Várni, várni a percet, amikor visszakapod ugyanazt, amit te már adtál nem egyszer, nem kétszer. Ez nem hiszti, nem nyavalygás. Pusztán tények. Mindig gondoljátok át, mit, miért, hogyan tesztek és az miképpen teszt jót nektek vagy a másik, harmadik, negyedik személynek. Ne legyetek önzőek, próbáljatok meg odafigyelni a körülöttetek élőkre.

puszipacsi

D.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.